Allah arab kifejezés Isten megnevezésére. Az Allah kifejezést elsősorban az iszlám használja, de az arab anyanyelvű keresztények és zsidók is ezt a szót használják a bibliai Isten megjelölésére, a muzulmán és keresztény araboknak sincs más szavuk istenre, mint Allah.^[1]

Az Allah szó etimológiailag az arab iláh (istenség, isten) szóból származik. Az iláh kifejezéshez az al határozott névelő csatlakozik. Így az Allah szó konkrét jelentése „az Isten”. A szó távolabbról a sémi lh – Istent, istenséget jelölő szógyökből ered. (ld. még a héber Eloah (אלוה), az arámi Elah vagy a szír Alaha szavak)

Bár a köztudat az Allah kifejezést általában az iszlámhoz kapcsolja, a szó a pre-iszlamikus időszakban is a teremtő Istent, istenséget jelölte az Arab-félszigeten, a zsidók, keresztények, illetve az politeista arabság körében. Az politeista arab vallásban Allah, mint világot termető fő-isten szerepelt, mindazonáltal számos más istenséget és félistent tiszteltek. Ezek közül Hubal, illetve Allah lányai (al-Lát, al-Uzzá és Manát) voltak a legfontosabbak. Több zsidó keresztény tradícióból ismert személyt, így Ábrahámot, Ismaelt, Jézust és Máriát is tisztelték, és Mekkában bálványokat emeltek a tiszteletükre, számos további istenalak vezethető le Noé leszármazottainak nevéből.

A Korán, illetve a korai iszlám hagyomány, az arabságon belül említ egy mind a zsidó, mind a keresztény tradíciótól független, kizárólag Allahban hívő, monoteista közösséget, akiket hanifoknak nevez, illetve a Korán többször is úgy hivatkozik Allahra, mint akinek mindenhatósága a korabeli arab tradícióban is evidencia lenne. Mindazonáltal Allah kereszténységen és zsidóságon kívüli monoteista felfogására utaló forrás a pre-iszlám időszakól a Koránon kívül nem áll rendelkezésre, ilyen módon kérdéses, hogy ténylegesen létezett-e ilyen közösség. (Bonyolítja a kérdést, hogy a Korán Ábrahámot is ilyen hanifnak tekinti)

Az Allah kifejezést használó keresztény források a 4-6. századtól állnak rendelkezésre.(Um al Jimal (IV_V. sz.), Zabad (528) és Harran (568) feliratok)

Az iszlám vallás legfontosabb tétele az Allahban, az Egy Istenben való hit. (tawhed) Az iszlám világképében a világ minden jelensége, így az ember is Allahnak, és az Ő szolgálatának van alárendelve. E felfogásban Allah az egyetlen örökkévaló, állandó és a teremtő, az univerzum minden más materiális és transzcendens létezője pedig teremtett, kizárólagos feladatuk pedig Allah imádata, és szolgálata. A Korán 112. szúrája így fogalmazza meg az iszlám Istenképét: Mondd, Egy az Isten, Isten az Örökkévaló. Nem nemzett és nem nemzetett, nincs hozzá hasonló. Ebből következően az iszlám, illetve a Korán határozottan elutasítja és társításnak (sirk) tartja más alakok bármilyen formában istenként, (Isten megjelenéseként, megtestesüléseként, emanációjaként, fél-istenként stb.) történő tiszteletét. Ilyen módon a politeista hagyomány mellett elutasítja a kereszténység Jézus-képét is.